2020. 2. szám – Igazság és Élet

1500 Ft

Ajánlás

Ahogyan minden számnál, most is arra ügyeltünk a szerkesztőségben, hogy a kidolgozandó textusok megfelelő szerzőkre találjanak. Valahol a kötet hátterében bizonyos „párosítás” történik, amely egyrészt a felkínált szerző-lehetőségekből indul ki, másrészt pedig körültekintés sugallta figyelem segítségével végül a textusok és a szerzők szerencsésen egymásra találtak. A figyelmes olvasó észre is veszi, hogy író munkatársaink között most is nagy hozzáértéssel és kitűnő képességgel rendelkező gyülekezeti lelkipásztorok voltak, valamint tanáremberek. Minden szerzőnek hálásak vagyunk, hogy jó kedvvel dolgozott és segített ennek a számnak az anyagát nemcsak hasznossá, hanem bizonyos szempontból, élvezhetővé és ékessé is tenni. Hiszen olykor nem is tudatosítjuk, hogy ez a teológiai munka bizonyos értelemben „teológiai lelkünk” tükre, amely befelé és kifelé egyformán jól látszik, és mutatja teológiai gondolkodásunkat, igényeinket, műveltségünket, mélységeinket, és teológiai orientációnk jellegét, kitekintését is.

Ugyanakkor ez a füzet is mutatja kedvünket, hogy örülünk a szerzőknek, akik készséggel kapcsolódnak be a közös teológiai alkotásba: ez pedig nem csak a homiletikumra vonatkozik, hanem azokra a teológiai témákra is, amelyek textusaink mögött rejtőznek, és amelyeket, mint finom hangszer húrjait, egyes esetekben szerzőink meg is pengetik. És ennek csak örülni lehet, mert itt is tetten lehet érni, mi folyik „teológiai vérkeringésünkben“, és hogy vagyunk olyan helyzetben, hogy a felhozott textusokat szélesebb kontextusban tudjuk látni/láttatni és megfelelően kidomborítani, megszólaltatni ahogy ezt az itt adódó keret engedheti.

A témák és textusok most is világos képlet szerint haladnak, ahogy az előre meg volt határozva. Hiszen tudva levő, hogy ebben az évben is az óegyházi perikóparendszert követjük. Amikor – olvasóink és szerzőink nagy többségének óhaja alapján – erre a perikópa rendszerű feldolgozásra álltunk át, még jobban tudatosítjuk – amit gyülekezeteinkben talán nem nagyon vesznek észre , hogy ebben a mostani rendszerünkben széles protestáns együttműködésben veszünk részt, mivel ebben a rendszerben tervezik és készítik igehirdetéseiket más protestáns testvéregyházak is. Ez egyrészt gazdagodást jelent, a másik oldalon meg szépen kifejezi, hogy milyen jó és milyen gyönyörűség, ha az atyafiak egyetértésben élnek, egyetértésben imádkoznak és közösen hallgatják ugyanazokat az igéket.

Ennek a számnak az anyaga most adva volt, nemcsak – ahogy említettük a textusok miatt, hanem a II. évközi időszak miatt is. Hiszen ebben a negyedévben (április 1-től június 30-ig) a jelentős ünnepek és vasárnapok egész sora következik: Virágvasárnaptól kezdve Nagypénteken, Húsvéton, Áldozócsütörtökön, Pünkösdön át Szentháromság vasárnapig. Viszont a szokásos kazuáliákon kívül igyekszünk mindig arra is, hogy ha lehet, rendkívüli alkalmak is kapjanak folyóiratunkban anyagot, fedettséget. Így most anyagunkkal az ún. alternatív alkalmak sorozatában orgonaszentelés ünnepélyére készülhetünk, ami egyben jó anyagot szolgáltat más hasonló gyülekezeti vagy egyházmegyei alkalomra is; ilyen lehet pl. zenés áhítat, kórusavatás, ifjúsági zenekar(ok) fellépése, énekkari verseny, stb.

Reméljük, és ez őszinte óhajunk, hogy most is gazdag számot tarthatnak kezükben lelkipásztor testvéreink és mindazok a lelki munkatársak és olvasók, akik hasznosítani akarják az itt megjelent közléseket. Legyen rajta Isten áldása.

Debrecen, 2020. böjtje

A Szerkesztők

Leírás

Tartalomjegyzék

Ajánlás ……………………………………………………………..………….……. 195

Virágvasárnap (Böjt 6. vasárnapja) – 2020. április 5.

Márk 14,(12)39 – Drága nárdusolaj ……………………………………………………… 197

Dr. Bekő István Márton

Nagycsütörtök – 2020. április 9.

2Mózes 12,114 – „Istennek kell inkább engedelmeskednünk…” …………….… 206

Dr. Németh Tamás

Nagypéntek – 2020. április 10.

2Korinthus 5,1821 – Békesség Istentől és Istennel ………………………………………… 213

Dr. Németh Dávid

Nagyszombat – 2020. április 11.

Máté 27,(5761)6266 A lepecsételt kő és a csalónak bélyegzett halott Jézus …… 224

Nagy Gábor

Húsvét 1. napja – 2020. április 12.

1Korinthus 15,(1218)1928 – Mi torzszülöttek …………………………………………………… 233

Dr. Kókai-Nagy Viktor

Húsvét 2. napja – 2020. április 13.

Lukács 24,3645 – A szükségszerűség katarzisa …………………..…………….….. 245

Dr. Kovács Krisztián

Quasimodogeniti (Húsvét után 1. vasárnap) – 2020. április 19.

Ézsaiás 40,26–31 – Akik az Úrban bíznak, erejük megújul ………………………………… 255

Dr. Máthé-Farkas Zoltán

Misericordias Domini (Húsvét után 2. vasárnap) – 2020. április 26.

1Péter 2,(18)21−25 – Ami kedves az Isten előtt …………………………………………………. 265

Dr. Peres Imre

Jubilate (Húsvét után 3. vasárnap) – 2020. május 3.

János 15,18 – Istenbe oltatni ………………………………………………………………………………… 275

Dr. Borsi Attila

Kantate (Húsvét után 4. vasárnap) – 2020. május 10.

2Krónikák 5,2–14 – Egyetemes lévitaság, avagy cantare necesse est ………….. 284

Dr. Németh Áron

Rogate (Húsvét után 5. vasárnap) 2020. május 17.

Máté 6,515 – Milyen dizájn illik a „belső szobába”? …………………………………………. 295

Dr. Szabó Lajos

Mennybemenetel ünnepe – 2020. május 21.

János 17,2026 – Jézus dicsősége, a mi dicsőségünk ……….….……………….. 307

Dr. Barnóczki Anita

Exaudi (Húsvét után 6. vasárnap) − 2020. május 24.

Jeremiás 31,31–34 – Miben új az új szövetség? ……………………………..……… 317

Dr. Hodossy-Takács Előd

Pünkösd 1. napja – 2020. május 31.

Apostolok Cselekedetei 2,1718 – Keresztyén bizonyságtétel a világban ………. 324

Dr. Vladár Gábor

Pünkösd 2. napja – 2020. június 1.

János 20,1923 – A zárt ajtók csak a díszlet …………………………………………..….. 334

Dr. Rácsok Gabriella

Szentháromság vasárnapja – 2020. június 7.

4Mózes 6,2227 – Áldás, békesség! – Békesség Istentől! .……………………… 343

Dr. Fazakas Sándor

Szentháromság után 1. vasárnap – 2020. június 14.

Apostolok Cselekedetei 4,3237 – A feltámadás bizonyosságának ereje ……… 354

Dr. Hanula Gergely

Szentháromság után 2. vasárnap – 2020. június 21.

Máté 11,25−27 – Magunktól semmiképpen sem ……………………………..….. 360

Porkoláb András

Szentháromság után 3. vasárnap – 2020. június 28.

Mikeás 7,1820 – Kicsoda olyan, mint Isten? …………………………..……..….. 369

Dr. Kató Szabolcs-Ferencz

Keresztelés

Máté 28,18–20 – Határokon át …………………………………………….….……. 381

Szilágyi-Papp Éva Adrienn

Házasságkötés megáldása

4Mózes 20,11 – Isten mindig ad új megoldásokat …………………………….….. 385

Dr. Peres Imre

Temetés

Efézus 5,1516(20) – A gonosz idők szorításában …………………………….… 390

Dr. Peres Imre

Orgonaszentelés, kórus avatás, zenés áhítat

Jelenések 15,24 – Ének a mennyben ………..…………………………………….. 397

Dr. Peres Imre

Gyermek-istentisztelet (ünnepi ötlettár)

Húsvét ……………………………………………………………………………… 404

Pünkösd …………………………………………………..………………….……… 419

Dr. Szászi Andrea – Zimányi Noémi – Csüllög Ferenc

Kitekintés

A református igehirdetés ………………………………………………………….… 429

Nagy Gábor

Könyvajánló

Eugene H. Peterson: A lelkészi szolgálat három sarokpontja ………………………..… 439

Dr. Siba Balázs

Szerzők …………….………………………………………………………………. 442