A kazuália teológiája és gyakorlata 2: Temetés – LT’20.1.(19.3.)

Leírás

Nincs közvetlen tapasztalatunk a halálról, de a meghalás folyamatáról sem. Amit látunk és tapasztalhatunk az – az esetek többségében – a másik ember életből való távozása, és az emberi egzisztencia határán felmerülő kérdések tisztázatlansága. A halál misztériuma feszítő kérdések elé állítja a lelkészt, a lelkigondozót, az igehirdetőt, a hívő embertársat. A halálról szóló egyházi tanítás sem egységes; magán hordozza különböző korok világnézeti és kulturális képzeteit. Ez egyházi gyakorlatunkban is ellenmondásokhoz vezet. Éppen ezért a kazuáliákról szóló tanfolyam e következő egysége – részben folytatva a házasság, az úrvacsora és a keresztség kurzusok tematikáját – a haldoklók körüli szolgálatra, a temetési szertartásra és a gyászfeldolgozás kérdéseire koncentrál.

A kazuáliák gyakorlatát körüljáró korábbi lelkésztovábbképző tanfolyamok során immár tisztázásra került: az egyéni életvezetés és a családi életvitel formái, az élet fordulópontjainak vallási „lekísérése” még mindig állandó tartozéka a keresztyén hagyománynak és a lelkészi szolgálatnak. Az egyház és a vallás jelenlétének igénylése az élet fordulópontjain annak ellenére jelentőséggel bír, hogy a mindennapokban nem feltétlenül látjuk az egyházi szolgálatát kérők életében az öntudatosan megélt hitélet ismérveit. A kazuális szolgálatok belátható időn belül továbbra is a lelkipásztori szolgálat konstans elemei maradnak. Így van ez a temetéssel és a haldoklók és/vagy gyászolók kísérésével is.

A következő és hasonló kérdések mentén kívánjuk teológiailag, spirituális és lelkigondozói szempontból reflektálni a következő kérdéseket: hogyan viszonyuljon a lelkész az életről és a halálról való gondolkodás megváltozásához? Milyen kulturális paradigmaváltásnak lehetünk tanúi? Miről érdemes beszélgetni a haldoklóval vagy a gyászolókkal? Mit mondjunk? Hogyan szóljunk? Kihez szóljunk? Mikor szóljunk? Beszélgetés súlyos betegekkel (kórházi látogatás), gyászolókkal. Gyakran hiányoznak a szavaink. Milyen elvárások és konfliktusok terhelik a temetési szolgálatra való készülést? Milyen szerepe lehet a gyülekezetnek a gyászolókkal szemben? Milyen környezetet jelent a keresztyén gyülekezet ma a halál, temetés és gyász gyakorlati helyzeteiben? Meddig tart a lelkész kísérése, törődése a gyászfeldolgozás folyamatában? A teológiai szempontok tudatosítása segíthet helyesen értékelni az egyes szituációkat, a saját szerep és az egyház küldetésének szempontjából. Másrészt gyakorlati megoldások, liturgiai formák és lelkigondozói esetek támaszthatják alá helyes teológiai és etikai álláspontunk alkalmazását. A gyászolók istentiszteletére újabban igény jelentkezik, annak a kérdésnek a mentén, hogy miként lehet segíteni az elengedés megélését. Ezt gyülekezetek különféleképpen valósítják meg (istentisztelet, gyászolók csoportja stb.).

Ajánlott irodalom:

Bodó Sára: Igehirdetés szenvedés idején, in: Szabó L. (szerk.): Homiletika ökumenikus palettán, Budapest, Luther Kiadó, 2013, 191−197.

Fazakas Sándor−Ferencz Árpád (szerk.): Ideje van az életnek, és ideje van a meghalásnak, Debrecen, 2014.

Fazakas Sándor (szerk.): A protestáns etika kézikönyve, Budapest, Kálvin Kiadó/Luther Kiadó 2017.

Hampe, Chr. Johann: Hiszen meghalni egészen más, Budapest, Lux Kiadó, 1993.

Hézser Gábor: Pasztorálpszichológiai szempontok az istentisztelet útkereséséhez. Elméletek és gyakorlati lehetőségek, Budapest, Kálvin Kiadó, 2007.

Josuttis, Manfred: A lelkész más (különösen a 6. fejezet), Kolozsvár, Exit Kiadó, 2017.

Möller, Christian: Krisztus feltámadt, in: Lelkipásztor 74 (1999) 28−32. és 68−72.

Sefcsik Zoltán: Kazuális szolgálatok, in: Szabó L. (szerk.): A közösségépítő lelkész, Budapest, Luther Kiadó, 2010, 165−178.