0 Ft
Ajánlás
A járványhelyzet sokféle közegyházi tapasztalata között az egyik talán abban foglalható össze, hogy a lelkészi szolgálat nem rutinmunka. A pandémiás vészhelyzet már mögöttünk lévő időszaka kimozdította a lelkészeket és vallástanárokat a komfortzónájukból, megszokott gyakorlatok és formák váltak lehetetlenné, mindez pedig szertefoszlatta a rutinosság hamis illúzióját. Jó ezzel szembesülni, mivel a kérügmát sohasem a rutin hozza felszínre. Szükséges és lehetséges jártasságot szerezni a szolgálat különböző területein, de az üzenetért mindig meg kell küzdeni, ilyen tekintetben sohasem válhatunk rutinossá. Akkor sem, ha a gyakori és rendszeres „igehirdetés-gyártás” észrevétlenül is felébreszti azt a titkos igényt, hogy játszi könnyedséggel produkáljunk halott betűkből élő igét.
E szám szerzői sem rutinból dolgoztak: szakmai felkészültség és a Lélek ajándékáért mondott imádságok együttes eredményeként születtek meg az igetanulmányok. A stafétát átvevő vallástanárok és lelkészek sem rutinból, hanem saját szakmaiságukkal, gyülekezetismeretükkel, az aktuális helyzet értékelésével és kitartó „térdmunkával” alakítják tovább és juttatják célba az igei üzenetet.
A naptári év végét és az egyházi év fordulóját is beárnyékolja még a járvány, és valamilyen formában rányomja bélyegét a mindennapi életre, a vasárnapi igehirdetésekre, az adventünkre és karácsonyunkra. Rutintalanná tesz bennünket. Ez a rutintalanság azonban új felismerésekhez, régi igazságok újracsomagolásához, örök értékek jobb megbecsüléséhez, kreatív energiák felszabadításához, önmagunk megüresítéséhez és Istenre való még fokozottabb ráhagyatkozáshoz segíthet bennünket. Ezektől pedig – ha az Úr megáldja igyekezetünket – egyházunk és gyülekezeteink épülése remélhető.
Amikor ki vagyunk téve a valótlan rémhíreknek és a rémisztő valóság híreinek, akkor még elemibb szükség van a jó hírre, az evangéliumra. Ennek megragadásához kíván segítséget nyújtani az Igazság és Élet 2020. évi utolsó füzete.
A könyvajánlóban két aktuális téma kap hangot. A távistentisztelet-vitába enged bepillantást a Sárospataki Füzetek 2020/1 száma, melyet Nagy Károly Zsolt ajánl, Fazakas Sándor pedig egy Kolozsváron kiadott debreceni doktori disszertáció könyvváltozatát mutatja be, amely a lelkipásztori identitás és hivatásértelmezés problematikáját boncolgatja. A kitekintő egyrészt az érzelemkutatás területére kalauzolja el az olvasót, másrészt a halottak napja alkalmához nyújt adalékot.
Végezetül köszönetet mondunk e mostani folyóiratszám minden szerzőjének, áldást kérünk az olvasóra és az igehallgató gyülekezetekre.
Debrecen, 2020 szeptemberében
A Szerkesztők
Leírás
Ajánlás ……………………………………………………………..………….……. 605