2017.4. szám – Igazság és Élet

Leírás

Ajánlás

Igehirdetőként mindenképpen reménységgel és jó érzéssel nézünk előre arra az időszakra, amelyre az Igazság és Élet jelen száma az igehirdetési vázlatokat közreadja a reformáció jubileumi évében. Számunkra egyértelműen a kiváló lehetőség és a pozitív kibontakozás ideje ez. Ősszel és az egyházi esztendő kezdetekor, az első téli hetekben jönnek általában a legtöbben templomba. Ezeken a vasárnapokon, majd az egymást követő ünnepekkel teli időszakban sokan érkeznek meg váratlanul is a gyülekezeteinkbe. Olyanok is felbukkannak ezekben a hetekben, akik különben csak nagyon ritkán teszik ezt, de talán a reformáció 500. évfordulóján, vagy az adventi és karácsonyi ünnepeken mégis elindulnak, és meg is érkeznek.

A közös ünneplésnek lesz most több esélye is. Az ünneplés akkor a legszebb, ha minél több, számunkra fontos vendég érkezik meg hozzánk. Azt is tudjuk jól, hogy nem a külsőség teszi az ünnepet, hanem az a belső érzés, amit kivált, és ami hosszabb távon meg is marad bennünk. Az ünnepi érzés a közvetített tartalom függvénye. Nagy szükség van ma erre a katartikus élményre a protestáns egyházakban. Nagyobb lesz a nyilvánossága is ezekben a hetekben a protestáns egyházaknak, és több szó esik majd a médiában is rólunk minden bizonnyal. Jó lenne erre nagyon pozitívan és lelkesedéssel készülni mindenkinek, aki szószékre megy ezeken a vasárnapokon.

Vajon milyen formában tudunk erre a nem mindennapi ünneplési sorozatra a legjobban felkészülni? Honnan lesz vonzó és megszólító erő a szavainkban? Képesek vagyunk még az újulásra mi is? Mire van szükség ahhoz, hogy az ünnepekkel zsúfolt évszakban ne fáradjon el a hangunk, ne vékonyodjon el a mondanivalónk és ne váljon rutinná a prédikálásunk? Valóban legyen fénye. Világítson sokaknak, akiknek nehéz élethelyzettel kell szembenézniük. Bátorítson ott, ahol az életkedv alábbhagyott. Ébresszen fel, ha a megszokottság és a sablonosság eluralkodott rajtunk.

Az Igazság és Élet szerkesztői, szerzői és olvasói egy láthatatlan, de nagyon is valós közösséghez tartoznak. Ebben a közösségben most is az a legfőbb cél, hogy egymás prédikációs munkáját kölcsönösen kamatoztatni tudjuk. Az is nagy szó lenne, ha egy vasárnap vagy ünnepen ugyanaz az alapige hangozna fel minél több templomban. Nagy ereje lenne annak is, ha megerősödött, elmélyült és színvonalas prédikációk hangoznának el. A reformáció jubileumi évében jó lenne igazi és valós lépéseket tenni azért is, hogy reformátusok és evangélikusok ugyanarról az alapigéről prédikáljunk az egyházi esztendő alkalmain is hazánkban. Már ebben is kifejeződne, mennyire közel vannak egymáshoz az 500 évvel ezelőtt elindított reformátori folyamat ma is élő ágainak tagjai. A közös igei alap, a közös készülés vasárnapról vasárnapra még több energiát szabadíthatna fel egyházainkban.

Ezt igyekszik segíteni ez a nagy, összetartó közösség. Az igehirdetés valóban mindig  különösen a reformáció jubileumi hónapjában jó ezt felidéznünk  aktuális, élő és erős szó. Vigasztalni és felemelni, továbbsegíteni vagy célt adni is képes. Izgalmas és hiteles szavakra van szükségünk ma is a szószéken! A szeretetet sugárzó és a megbékélést teremtő szavak is létfontosságúak ma. Ha a nagy reformátorok prédikációira gondolunk, akkor érezhetjük ezeket a vonásokat valamennyiüknél. Erősítsen meg minket is ez az örökség. Ki-ki próbálja megújítani és változtatni a prédikációs életét és munkáját annak érdekében, hogy ne a megfáradás vagy a kiégettség legyen a téma, hanem hitünk újdonsága, szépsége és lehetőségei. Ha ezt tudjuk hirdetni jó kedvvel és nyitott lélekkel sokaknak, akkor biztos, hogy eredményesebb lesz a szavunk, bármelyik szószéken álljunk is.

A Luther Mártonnak tulajdonított, sokat emlegetett mondás meghatározhatja az ünnepi évi alapállásunkat ma is. Amikor sok minden miatt szorongunk és félünk, akkor nagyon fontos a megerősített jövőkép és a távlati célba vetett hit. A reformátor nevéhez kötődő mondás ilyen erősítés lehet a számunkra: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.” Böjte Csaba ferences szerzetes a mostani napokban ezt a bátorító mentalitást így fejezte ki: „Olyan könnyen mondjuk ki, hogy nincs tovább, hogy a Jóisten elfordította az arcát. Igenis a sorsot meg lehet fordítani, és rajtunk múlik, hogy mit hoz a holnap. A világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre.” Egy kortárs német költő, a tavaly elhunyt Lutz Werner az almafáról írt versében nagyon érdekes üzenetet fogalmaz meg a fiatal generáció küldetését illetően az ünnepléssel kapcsolatban. De szép példa ez a vers a különböző generációk közös cselekvésére nézve is.

„Az almafáknak is van nemzeti ünnepük

rügyek pattannak

cserebogarak szállnak fel

mialatt az öreg ágak

történelmi feladatokról beszélnek

az almáról

a férfiról és a nőről

a fiatal ágak arról álmodnak

hogy fokai a Jákob-létrának

amely a hetedik

mennybe ér.

(Ford: Benő Eszter)¹

De jó lenne, ha igehirdetőként mi is ilyen „fiatal” vagy „öreg ágak” lennénk az előttünk álló prédikációkat illetően, alkotói közösségben! Akik egymást segítik és bátorítják, akik ma is tudnak úgy előre tekinteni, hogy látásuk és vágyuk amolyan Jákob-létraként magasra szálljon! A feldolgozott textusok kimozdítanak és felemelnek. Érdekes különlegesség most az is, hogy mind a reformáció ünnepén, mind pedig karácsony három ünnepi alkalmán Máté evangéliumából lesznek idén az alapigék. Bárcsak sikerülne minél több igehirdetőnek ebben az évben a Máté evangéliuma szerinti tanítványi kiküldés egyik fő mondatának megfelelni: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32). Bátor és megújult prédikációkat kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Debrecen, 2017. szeptember

A Szerkesztők