Lelkésztovábbképzés a Tiszántúlon
„Csak légy egy kissé áldott csendben, magadban békességre lelsz.” – mondja énekeskönyvi énekünk, de vajon hányszor gondolkodtunk el azon, hogyan valósulhat meg mindez? Az elcsendesedés és a békesség minden ember számára oázis, ha képes eljutni odáig. Lelkipásztorként, hivatásunkat tekintve pedig még inkább szükséges időt és alkalmat találnunk az egyéni elmélyülésre, ahol kapuk képesek nyílni a bennünket foglalkoztató és átható érzelmek megélésére, valamint létezésünk puszta valóságának megtapasztalására.
2022. november 14-17. között Az Istenre hagyatkozás, az elengedés gyakorlata – Lélektani önismereti műhely címmel tartotta a Tiszántúli Református Lelkésztovábbképző Intézet soron következő szemináriumát Beregdarócon, ahol a meghívott előadó Dr. Mézes Zsolt evangélikus lelkipásztor, mentálhigiénés szakember, a DRHE adjunktusa volt, aki önismereti utazásra invitálta a résztvevőket.
A három napos képzés során egy tudatosan felépített, több blokkból álló lélektani, saját élmény-tapasztalaton alapuló eseményt dolgoztunk fel, amelyhez a szükséges technikákat olykor együtt gyakoroltuk, máskor párban, figyelembe véve az élmény alapjául szolgáló “hozott” történés diszkréciójának megőrzését, valamint a csoportban résztvevők kapcsolódási lehetőségének változtatását. Ennek köszönhetően egymással és önmagunkkal szemben is egyre nyitottabbá váltunk, amelyet a csoport az utolsó pillanatig, egészen a búcsúzásig is igen lelkesen, és őszintén élt meg.
Léteznek-e hiteles technikák az érzéseink megélésére, s a létezésünk jelen pillanatában való megtapasztalására, amely még mélyítheti is az Isten-kapcsolatunkat? Igen. Hiszen “belső szobánkba bemenve”, az imádság gyakorlata ugyanerre buzdít bennünket. Az Istenben való elcsendesedésre, az őszinte megállásra, önmagamra és az Úrra figyelésre.
A szeminárium során olyan átfogó ismeretet kaphattunk az érzelmek erejéről, amelynek skáláján az egyszerű elengedés épp úgy megjelent, mint az elnyomás esetleges következményeként kialakuló trauma, s hogy ez ne csupán kognitív ismeret lehessen, szükséges volt a saját érzelmeink megéléséhez fűződő kapcsolat újraértelmezése, amelynek pedig a megismert gyakorlatok adtak új vagy újabb alapot.
A lelki szempontból kiemelkedően intenzívnek tekinthető képzés szétszedett majd összerakott. Érzéseket és embereket egyaránt, hiszen a sokszor nehezebben emészthető blokkokat a közösség összekovácsolódott ereje egyengette és tette nyugvópontra. A közös étkezések, az éjszakába nyúló kötetlen beszélgetések, testvéri együttérzések minden nap tökéletes dinamikát adtak a lelki munkának, ahol a barthi aforizma, a “hittel és humorral” ismét igazolta a teológust.
Csoportvezetőnk tervezete alapján a képzés íve magasan rajzolódott ki a szerdai nap végén, hogy aztán a csütörtöki záró alkalomig a zavarosnak vélt lelkiállapotunk megnyugodjon és feltöltődjön, az elsajátított technikák által pedig gazdagabban tudjuk folytatni szolgálatainkat.
Megtanultuk, hogy az áldott csend és a békesség bennünk van az Úr Isten által, de annak felismerésére és megélésére odafigyelés, nyitottság és az önmagunkkal szembeni őszinteség szükséges. Hálás a szívünk a szeminárium lehetőségéért, Isten adjon további erőt az elkövetkezők szervezéséhez, és az előadó munkájához egyaránt.
Szilágyi-Papp Éva Adrienn