2017.2. szám – Ajánlás

Ft

Leírás

Ajánlás

Hiábavaló igehirdetés és hiábavaló hit. Ha ezek bármelyike valóság lenne, akkor nem kellene fáradozni az Igazság és Élet újabb füzeteinek kiadásán, ahogyan azon sem, hogy megértsük és megértessük az Igét, vagy megismerjük és megismertessük az üdvösség útját. Márpedig ha „Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (1Kor 15,14) De Krisztus feltámadt, bizonnyal feltámadt, és ez a legfőbb oka annak, hogy a mostani füzet szerzői is elmélyülten keresték az Ige ma is aktuális üzenetét, és azt, hogy vasárnapról vasárnapra miként válhatnak megünnepelhetővé a gyülekezetben keresztyén hitünk legfontosabb tartalmai. Mert ez az egyik kiemelt feladata az előttünk álló vasárnapoknak.

Keresztyén hitünk legfontosabb tételeit, hitünk tartalmát gyülekezeti tagjaink az Apostoli Hitvallás szavaival tudják talán legegyszerűbben summázni. Ezeknek a hittételeknek a többségét – nagyjából a kétharmadát – érintik azok az ünnepek, melyek a nagyböjt időszaka után bontakoznak ki sűrű egymásutánban. Ez már önmagában is kihívás. De egyáltalán nem lényegtelen az sem, hogy hitük legfontosabb tartalmi kérdései – Krisztus halála, feltámadása, mennybemenetele, a Lélek munkája, az örökélet ígérete – nemcsak recitálandó dogmatikai tételek (még a konfirmációra készülő fiataloknak sem), hanem ünnepként is átélhetjük mindazt, amit hiszünk és vallunk, mindazt, ami üdvösségünk szempontjából szükséges. Ünnepelhetjük a halált legyőzőt, a Feltámadottat, a mennybemenőt, az Isten jobbján ülőt, a Vigasztalót és Pártfogót, a Háromegy Istent. Őreá tekinthetünk nem hiábavaló hittel, Őróla szólhatunk nem hiábavaló igehirdetésekkel.

Az ünnepekben gazdag időszakok egyfelől felemelőek lehetnek a gyülekezetek életében, másfelől pedig kimerítőek, s leginkább a lelkipásztorok számára. Az Igazság és Élet e mostani füzetében közzétett igetanulmányok szerzői talán társul szegődhetnek a szószékre álló lelkészeknek, hogy a készülés ne legyen kikészülés, az ünnep pedig feltöltsön, és ne kimerítsen. Az 5. böjti vasárnaptól a Szentháromság utáni 2. vasárnapig kínál segítséget, ötleteket, inspirációt a kötet az ünnepi és ünnepre készülő igehirdetésekhez. Az ifjúsági bibliaóra-vázlat a nagypénteket állítja középpontba, és folytatódnak a gyermekistentiszteleti vázlatok is. A kazuális szolgálatok szokásos igetanulmányai között a konfirmáció is helyet kapott.

A „Kitekintés” az év elején történt tragikus olaszországi buszbaleset kapcsán a gyermekek gyászának témájával foglalkozik. Két könyvet is ajánlunk olvasóink figyelmébe: a hit- és erkölcstan oktatásához ad jó impulzusokat az etikai témákat feldolgozó „Értelmes szívvel” című tanulmánykötet. A reformáció 500 éves évfordulójához is kötődik a másik ajánlott mű, melyben Kálvin újraolvasására és folyamatos faggatására buzdít a kötet szerzője, Szűcs Ferenc.

Dicsőséget adva a Szentháromság Istennek, köszönetet mondva a szerzőknek és áldást kívánva az olvasóknak, szeretettel adjuk át az Igazság és Élet legújabb számát.

Debrecen, 2017. március

A Szerkesztők