0 Ft
Leírás
Két „főszezon” is jellemzi azt az időszakot, amelyben ennek a számnak az igehirdetési előkészítői mozognak. Az elsőre, a nyári pihenés, kikapcsolódás és nyaralás napjaira, heteire nagyon nagy szüksége van mindenkinek. Igehirdetőknek is fontos és sokat jelentő lehetőség, ha sikerül egy-két vasárnapra „szabadon maradni”, ha nem kell „kötelezően” prédikálni. Lehetőség nyílik arra, hogy valahol másutt egy másik kollégát meghallgassunk, és frissítést, erősítést nyerjünk az ő prédikációjából. Majd később, visszatérve „őrhelyünkre”, a szabadság napjai után új lendülettel és friss gondolatokkal folytassuk saját gyülekezetünkben az igehirdetői szolgálatot.
A lelkész nyári szabadsága ugyanúgy fontos, mint bárki másé. Főleg a napjainkra megnövekedett adminisztratív, hitoktatási és menedzseri munkaterületek miatt szükséges erre tudatosan is gondolni. A kikapcsolódás, a napi ismétlődő és fárasztó tevékenységek szüneteltetése és egy pici szabad levegő, némi ellazulás nélkülözhetetlen a lelkipásztori élet számára. Vajon mennyire vagyunk erre ma még képesek? Rábízzuk-e valakire bátran és jó érzésekkel a közösségünket pár napra? Képesek vagyunk-e néhány napra vagy esetleg egy-két hétre megszervezni a személyünknek és szeretteinknek egyaránt sokat jelentő, már-már életmentő felfrissülést és kikapcsolódást ezen a nyáron? El tudjuk-e engedni a felelősségteljes, pótolhatatlannak hitt és nélkülözhetetlennek tartott szerepünket egy kis időre? Kimozdulunk-e? Fellélegzünk-e? Lazítunk-e?
A Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnaptól a 15. vasárnapig terjedő időszak az egyházi esztendő folyamán az Istentől kapott hívásunk, elhivatásunk alapjaira tekint és arra, ami ebből következően földi hivatásunk, pályánk és munkavégzésünk. Intenzívebben kerülnek előtérbe ebben az időszakban a felebarátaink, útitársaink és családunk életének mindennapi kérdései is. Hogyan tudunk helytállni? Miként felelünk meg a kihívásoknak és elvárásuknak? Hogyan tudjuk teljesíteni küldetésünket a templomfalakon kívül, otthon, munkahelyen és a számunkra sokat jelentő közösségekben? Keressük az útbaigazító és a felelős keresztény gondolkodásra épülő válaszokat Isten igéjében, és igyekszünk megfogalmazni ezek alkalmazását minél világosabban és érthetőbben a szószéken is. Jóízű, életközeli és bátorító stílus segít ebben igazán sokat!
A másik „főszezon” szeptemberben ér el minket: a munkaév pontos tervezése és kezdése a gyülekezetben. Találóan és szellemesen kifejezi a nyári vasárnapok és a szeptemberi napok küldetését Thomas Mann: „A szabad ég alatt jól lehet kötetlenül álmodozni és tervezni: a pontos munkához egy szoba mennyezetének oltalmára van szükség.” Az igehirdető lelkipásztornak mindkettő nagyon fontos.
Higgyük el, hogy tényleg akkor lesz tartalmasabb az íróasztalnál végzett munkánk, ha megelőzi egy alapos, szabad ég alatti álmodozás és tervezés. Reálisabb lesz a végső formája és tartalma az őszi munkaévkezdésnek, ha minél szabadabb és kötetlenebb feltekintés és körültekintés előzi meg a nyári napok idején. Ilyenkor lehet higgadtan értékelni az elmúlt munkaév csúcspontjait és kudarcait. Érdemes magunkban átgondolni azt a prédikációnkat a közelmúltból, amelyikkel nagyon meg voltunk elégedve, és persze azt is, amelyik kevésbé volt sikeres. Talán több önkritika sem árt, de szükség van egy egészséges megelégedésre is, hogy helyt tudjunk állni a hivatásunkban. Így kevesebb lesz a bizonytalanságunk és határozottabb a kiállásunk az evangélium hirdetésében.
Mozgásból jó megérkezni a dolgozószoba mennyezete alá. És sok alapos olvasás és kutatás munkája után esik nagyon jól a kikapcsolódás és a mozgás a természet szép és inspiráló környezetében. Persze legalább ennyire sokat jelent az is, ha újabb és újabb emberi kapcsolatokkal, beszélgetésekkel és találkozásokkal gazdagodva érkezünk meg a nyári időből az őszi évszak energiát, hitet és lendületet igénylő feladataihoz. Az új és eddig ismeretlen emberekkel való kommunikáció ugyanúgy adhat sok ötletet és muníciót az őszi vasárnapok szószéki munkájához, mint a jól ismert, közeli gyülekezeti tagokkal folytatott baráti és közvetlen, tipikusan nyári hangulatú, lazább beszélgetések. Adjon sok élményt és erőt, hitet és bátorítást ennek a kötetnek az olvasása, akár nyári szabadidőben, akár őszi kötöttségek sűrűjében vesszük majd a kezünkbe!
Debrecen, 2022 júniusában
A szerkesztők